A pozitív pszichológia megjelenése Martin Seligman elnöki beszédéhez vezethető vissza az Amerikai Pszichológiai Szövetséghez (APA). Ebben a beszédben elmondta saját történetét az irányváltásról. Rájött, hogy a pszichológia a második világháború előtti három küldetéséből kettőt elhanyagolt. A mentális betegségek gyógyítása állt a középpontban, viszont az összes ember segítése produktívabb és teljesebb életvitelükben, valamint a tehetséggondozás háttérbe szorult. Ez egyfajta válasz volt az addig uralkodó betegségmodellre, amelynek szellemében a pszichológia feladata a patológiák, a problémák feltárása és kijavítása volt, és amely a személyt a külső ingerekre passzívan reagáló rendszernek, megoldatlan gyermekkori traumák elszenvedőjének, szükségletek, ösztönök, hajtóerők foglyának tartotta. Ezzel a felismeréssel Seligman úgy döntött, hogy APA elnökségét felhasználva elindítja a pszichológia fókuszának elmozdulítását a pozitívabb pszichológia felé (Seligman, 2004). Ezt az elnöki kezdeményezést egy sor olyan találkozó katalizálta, mind az utánpótlás, mind az idősebb tudósokkal, akik az új pozitív pszichológiai mozgalom vezető hangjai lettek, és akik lefektették a pozitív pszichológiai kutatási alapjait. Olyan szemléletet fogalmaztak meg, amely hangsúlyozza a tudás, a fejlődés önmagáért való örömét, jutalmazó hatását, és az önkezdeményezte aktivitások fontosságát, valamint a kíváncsiság szerepét (Pléh, 2004).
Másik fordulópont volt az Amerikai Pszichológus újság rendkívül pozitív hatású 2000. januári különszáma a pozitív pszichológiáról, amelyben Seligman és Csíkszentmihályi Mihály (2000) ezt írta:
„A pozitív pszichológia célja, hogy elkezdje katalizálni a pszichológia fókuszában bekövetkező változást, az elfoglaltságtól kezdve csak az élet legrosszabb dolgainak javításán keresztül a pozitív tulajdonságok építéséig”
(Seligman & Csíkszentmihályi, 2000).
Ez a különszám olyan témák széles körét nyújtotta, amelyeket a pozitív pszichológia, mint ernyő-brand alá tartozónak tekintettek, és cikkeket tartalmazott a boldogságról, az egyéni fejlődésről, a szubjektív jóllétről, az optimizmusról, az önrendelkezés elméletéről, az adaptív mentális mechanizmusokról, az érzelmekről és az egészségről, a bölcsességről, a kiválóságról, a kreativitásról, a tehetségről és az ifjúság pozitív fejlesztéséről. Ettől a ponttól kezdődött a pozitív pszichológia virágzása.
A pozitív pszichológia „mozgalom” új fogalmi kereteket, eszközöket adott az emberi erősségek mérésére, és fokozott érdeklődés mutatkozott olyan témák iránt, mint az optimizmus, a remény, a kontroll, a kreativitás, az önértékelés, az érzelmi intelligencia, az empátia, a humor és a hála. (Linley, Joseph, Harrington és Wood, 2006; Lopez és Snyder, 2003). A pozitív pszichológusok arra is törekedtek, hogy ezt az új keretet oktatási, egészségügyi és munkahelyi környezetben is alkalmazzák (Joseph, 2015a). Sőt, a közösségekkel foglalkozó kutatók javasolták a pozitív pszichológia átalakítását az egyéni szintről a társadalmi szintre is (Pavot & Diener, 2004).
Az innováció érzése ellenére azonban az is világossá vált, hogy a pozitív pszichológia sokkal hosszabb múltra tekint vissza, és akár maga a pszichológia eredetére vezethető vissza, például William James „egészséges gondolkodásmódról” írt írásai (James, 1902). A pozitív pszichológia szintén közös örökséget képvisel a humanisztikus pszichológia egyes részeivel, különösen Abraham Maslow és Carl Rogers írásaival. Azonban a pozitív pszichológia a humanisztikus megközelítéshez képest, sokkal inkább hangsúlyozza az egyéni mellett a társas jóllét fontosságát is, valamint jobban törekszik arra, hogy a megfelelő emberi működést biztosító tényezőket szigorú empirikus kutatásokkal vizsgálja (Oláh, 2004; Seligman és Csíkszentmihályi, 2000). A pozitív pszichológia ezen alternatív kezdetei ma már elfogadottak (Robbins, 2015).
Seligman úttörő munkássága mellett ki kell emelni Keyes (2002) nézeteit a pozitív szempontok forradalmi szerepéről, azaz a pozitív társadalomtudományok szükségességéről. A pszichológiához hasonlóan más társadalomtudományi területeken is szükség van a „pozitív fordulatra”. A szociológiában szintén sokáig az a kritikai nézet uralkodott, hogy a társadalom problémáit és diszfunkcióit kell feltárni, ami ugyanúgy megfelelt a betegségmodellnek, mint a pszichológiában. Keyeshez köthető a szociális jóllét komponenseinek kidolgozása.
Napjainkban a modern tudományos gondolkodást átható, általános rendszerszemléleten alapuló bio-pszicho-szociális modell tekinthető a legátfogóbb, koherens elméleti keretnek az egészséggel és betegséggel kapcsolatos jelenségek értelmezésében. Az egészség fogalmát immár nem csupán leegyszerűsítve a betegség hiányaként, hanem a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapotaként határozza meg (Túry 2005). Az érdeklődés homlokterébe azok a viselkedésformák kerültek, amelyek az egészségesség aktív létrehozására, megőrzésére, valamint a veszélyeztető tényezők kivédésére irányulnak.
(szerző Dezső Anita)